Kutya sétáltatás

2013.10.30. 18:19 Cr0sMaN

Van egy fiatal Cane Corso kutyám, körülbelül 3 hónapos. Itthon nem túl nagy a kert, de elvan ott, eddig nem is nagyon voltak problémák, de úgy érzem, hogy kezdi ki nőni mivel elég nagy és szép kutya lesz belőle.

Így hát elmentem a boltba és vettem neki egy pórázt. Eleinte nem igazán szerette, többnyire ugrált hasonló módon mint a bikák és folyamatosan harapdálta, mivel bőrből van ezért nem igazán tud kárt tenni benne. Másnap úgy gondoltam eljött az idő menjünk sétálni egyet, elhívtam az egyik barátom Misi-t is, aki már valamilyen szinten ismerte a kutyát, látta néhányszor és simogatta is ezért gondoltam, hogy nem fogja bántani, egyébként eddig senkit se bántott. Elég "szelíd" kutya és nem nagyon szokott más kutyákat se ugatni, nem is nagyon szeretném.

Szóval témához visszakanyarodva elindultam a kutyával a helyi parkba nem választottam se hosszú, se rövid távot inkább a kettő közt maradtam. A vártnál jobb eredményt értem el a kutyával mivel elég szépen haladtam vele, eleinte voltak gondok, hogy mindent elkezdett szaglászni, de szerintem ez természetes egy olyan kutyánál akit elsőnek visz a gazdija pórázon bármerre is. Lényegében a távot elég szépen és gyorsan tette meg mint vártam ezért meg is dicsértem.

Mai nap ismét úgy döntöttünk, hogy megyünk egy körülbelül hasonló távot Cézárral. Nem volt vele probléma most a helyi foci pályára vittük el, hogy kicsit szabadon engedjük, tetszett neki a hely, de nem nagyon mert szabadon túl messzire menni, inkább a közelünkben maradt. Kicsit futottunk, játszottunk vele majd elindultunk haza. Ameddig fel értünk a házunk melletti bicikli útra szépen viselkedett, de miután megindultunk hazafelé egyre jobban próbált minket vissza vinni.

Címkék: foci kutya sétáltatás

Zenélés és alkohol

2013.10.29. 23:29 Cr0sMaN

Tegnapi napomról szeretnék némi mondatot írni. Hol is kezdjem, vagy inkább, hogyan kezdődött ez az egész. A srácokkal megbeszéltük, hogy aznap legyen egy próba a "zenekarral" és 14:00-ban egyeztünk meg a facebook csoportunkon belül. Minden rendben volt délután 2 órára mindenki oda ért és elkezdtünk zenélni. Próbáltunk kb. 4 számot folyamatosan, majd a hangmérnökünk beállított, hogy játszunk el neki egy dalt. Ekkor még nem volt gyanús semmi, de a basszusgitárosunk rátapintott a dolog lényegére. "Attila te ittál?" az ő válasza erre az volt, hogy igen!

Kérésére eljátszottuk neki a Zanzibár - Érintés című számot majd kimentünk az ajtón beszélgetni. Majd következett az amire én nem vártam, gyere Dávid igyunk valamit. Én az énekes, Attila és a basszer apja hátramentünk a konyhába és megkínáltak egy kis whisky-vel. Tudni illik rólam, hogy nagyon szeretem a whisky-t alapból az illatát, de az íze.. hmm mámorító viszont talán ez az-az alkohol amitől én be tudok rúgni, de sajnos ezt senki nem közölte velem. Egyébként elég jól bírom az alkoholt, de nem nagyon szeretek inni mert meglátszik rajtam valamilyen szinten.

Próbáltunk később a zenére összpontosítani, de sajnos már mindenki el bohóckodta az egészet ezért csak elkezdtünk kedvenc számokat játszani, melyből a végére egy hatalmas bulizás lett a próbateremben. Ekkora már lecsúszott néhány pohár a varázsitalból és egyre jobban kezdtem érezni, hogy nem érzem túl jól magam. Az egész végéhez közeledve (én már úgy láttam) elköszöntem mindenkitől és elindultam haza. Nem szívesen engedtek el, de sikerült elmennem és megindultam egyedül a járdán. Állítólag kb. 500 métert 15 perc alatt tettem meg majd találkoztam Attilával. Mondta, hogy elkísér stb.. én bele egyeztem, de nemsokkal rá össze találkoztam a többiekkel akik segítettek hazajutni.

Itthon a szülők elég érdekesen vártak, nem gondoltam volna, hogy ilyen jó lesz a találkozás mert nem szoktam ennyit inni, de csak szerencsére nevettek az egészen egyet. Elég érdekes volt, legfőképp az, hogy mindenre tisztán emlékszem ahoz képest, hogy milyen állapotban voltam.

Megfogadtam, hogy nem fogok legközelebb, sőt soha ennyit inni, jóból is megárt a sok! :)

Korlátlan, vagy mégsem?!

2013.10.28. 00:42 Cr0sMaN

Sziasztok, gondoltam megosztom veletek ami nemrég történt velem.

A jelenlegi internetszolgáltatóm az Elektronet Zrt. honlapjuk ent.hu. Nekem itthon a komfort csomag van mivel errefelé még nem csináltak "gyorsabb internetet" ezért be kell érjem ezzel meg amilyen seed szervert összeszedek magamnak. Szót se róla éjjel nappal megy a kliens erre-arra az oldalra többnyire ide is az nCore-ra.

Nemrégiben túl léptem a 300 GB letöltést ezért le lassították a netem, mire felhívtam őket és a válaszuk annyi volt, hogy nem lehet korlátlan, mert különben "be dugulna az internet". Ezt szó szerint idéztem egy teljesen agyilag normális "Rendszergazda" mondta nekem telefonon. Nem szerettem volna ebből az egészből nagy problémát csinálni ezért nem is érdekelt mivel 2-3 napon belül újra kezdődött a hónap és újra visszakaptam az internet sebességem.

Szóval valahogy így történt ez a sztori, nem is olyan rég talán 1-2 hónapja lehetett.

Címkék: download internet letöltés rendszergazda sebesség ncore utorrent elektronet

Debian - Komplett webrendszer telepítése

2011.07.31. 15:26 Cr0sMaN
Kezdjük az apache szerver telepítésével:
 
Az apache szervert egy paranccsal fel tudjuk telepíteni. Ez a szerver lesz a web szerverünk.
 
apt-get install apache2
 
Ha a parancsot be gépeltük terminál ablakunkba ekkor fel hozza nekünk ezt a kérdést:
 
Folytatni akarod [Y/n]?
 
Ekkor a válaszunk Y legyen majd enter.
 
Ha a folyamat teljesen végig futott akkor már a web szerverünk automatikusan elindul.
 
Hogy valóban működik e a webszerver ezen az oldalon lehet megtekinteni: http://ipcim (IP cím helyére be kell helyettesíteni a szerver IP címét vagy a szerverre irányított domain címet.)
 
Ezután következzen a PHP5 telepítése:
 
Ezzel a paranccsal fel tudjuk telepíteni a PHP5 modult és még egyéb fontos modulokat:
 
apt-get install php5 libapache2-mod-php5 php5-gd
 
A rákérdezésnél természetesen itt is Y majd enter kombinációval haladunk tovább és ez minden parancsnál így van.
 
Ha a folyamat itt is végig futott akkor újra kell indítani az apache szerverünket, hogy fel ismerje a PHP5 modult:
 
/etc/init.d/apache2 restart
 
PHP5 modul tesztelése:
 
Hozzuk létre a /var/www könyvtárba a test.php fájlt:
 
nano /var/www/test.php
 
Majd be fog jönni a szöveg szerkesztő. Ekkor gépeljük be ezt a PHP parancsot:
 
<?php phpinfo(); ?>
 
Majd F2 és enter. Ekkor el menti a kért fájlt a benne lévő PHP paranccsal.
 
Ha ez is megvan akkor kész vagyunk a PHP5 telepítésével a PHP info a következő képen érhető el:
 
http://ipcim/test.php
 
MySQL szerver telepítése:
 
A MySQL szerver telepítése igen egyszerű. A telepítéshez egy parancsra lesz szükségünk:
 
apt-get install mysql-server
 
A telepítésnél nem kell más billentyűt lenyomnunk csak az entert. Telepítés közben kérni fogja tőlünk, hogy mi legyen a MySQL jelszava. Ide olyan jelszót adunk meg amilyet szeretnénk. A jelszót kétszer fogja kérni tőlünk, hogy el ne írjuk!
 
phpMyAdmin telepítése:
 
A phpMyAdmint a következő paranccsal tudjuk telepíteni:
 
apt-get install libapache2-mod-auth-mysql php5-mysql phpmyadmin
 
Ilyenkor fel fogjuk telepíteni a phpMyAdmint. Ám ekkor még mindig nem működik mivel nem tudjuk el érni a webes felületet. Azt kell tennünk, hogy egy parancsikont kell létrehoznunk a /usr/share/phpmyadmin mappáról a /var/www mappába. Ezt a következő paranccsal tehetjük meg:
 
ln -s /usr/share/phpmyadmin /var/www/phpmyadmin
 

Ezzel készen is vagyunk a web rendszerünkkel. Használjátok egészséggel ha bármi kérdésetek van akkor azt kérlek írd meg itt :) 

Debian - SSH2 telepítése

2011.07.31. 15:25 Cr0sMaN

 Sokan azt gondolják, hogy az SSH2 modul telepítése igen bonyolult. Többek már a lefordítás hangján is másra bízzák a telepítését és pénzt adnak ki. Nos, hogy is mondjam.. ez nem jó! Az SSH2 modul telepítését szeretném nektek bemutatni pár sorban:

 
Először frissítsük le az aptitude csomagkezelőnket:
 
aptitude update
 
Majd fel kell telepíteni pár modult:
 
aptitude install php5-dev php5-cli php-pear build-essential \ openssl-dev zlib1g-dev
 
Szintén modulokat telepítünk:
 
aptitude install libssh2-1-dev libssh2-php
 
Most jön az SSH2 telepítése:
 
pecl install -f ssh2
 
Aztán bele írjuk az ssh2.ini fájlba extension=ssh2.so ezt a részt:
 
echo 'extension=ssh2.so' > /etc/php5/conf.d/ssh2.ini
 
És készen is vagyunk az SSH2 modul telepítésével. Remélem, hogy mindenki sikeresen tudta telepíteni!
 
Ha bármi kérdésed vagy esetleg problémád van akkor kérlek itt jelezd :)

süti beállítások módosítása